2009. november 28., szombat

Bevezető

Mint a mottóból is kitűnik, a világ megalkotásánál nem a fantasy hagyományos gyökereihez, a mitológiához nyúltunk vissza, sokkal inkább a történelembe ástuk bele magunkat. Éppen tíz éve kezdődött, akkor még néhány barátommal szerepjáték hátteret akartunk készíteni, ha nem is másmilyent, de mindenképpen más megközelítéssel.
Logikus, úgyis mondhatnánk, hogy realisztikus világot kívántunk létrehozni, amelyben azért a mágia is helyet kap, bár nem annyira dominánsan. A középkor helyett az ókort céloztuk meg, és próbáltunk nem egy az egyben lemásolni történelmi analógiákat.
Azt gondolom, hogy Yagaard erőssége a részletességében, a kultúrák színességében és a valószerűségében rejlik. Talán sokan hiányolják belőle a fantasztikumot, de úgy hiszem, éppen ettől lesz erős benne az a kevés.
A mágia másképpen van jelen ezen a világon: kevesen birtokolják, és azok hatalommal rendelkeznek az egyszerű emberek fölött. A legtöbb yagaardi kultúrában a varázshasználókat isteni küldötteknek, kapcsolattartóknak vagy papoknak hiszik, és így kiváltságos szerepet töltenek be a társadalmakban. Ráadásul a legtöbbször a mágia rituálékhoz kötött, ami még inkább szakrális jelleggel ruházza fel.
A világ megalkotásánál igyekeztünk nemcsak különböző fajokban gondolkodni, hanem az emberi kultúrákat is kellően színesíteni. Egy körülbelül Európa méretű területen tizenhat különböző népcsoport él, ezekből csak négy az, amely különbözik az emberektől. Először a klasszikus fantasy fajokat vettük elő, de aztán annyira átalakultak a kezeink között, hogy bár az alapjuk felismerhető, mégis más elnevezést kaptak.
Minden kultúrához részletesen kidolgoztuk a hátterüket, szokásaikat, és ugyanígy tettünk az államokkal is. A világnak nincs egységes teremtésmítosza, a népek saját hitvilággal és mágiával rendelkeznek.
Most az a célunk, hogy Yagaard életre keljen, és ehhez novellákat, regényeket kell írni. És persze meg kell ismertetni az olvasókkal, ezért is indult el ez a blog, ahová szép lassan az összes munkánk felkerül majd.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése